Your cart is currently empty!
Festészetemről
Az ember önmagához és a társaihoz kapcsolódó viszonyának tudatosulása, változása egy szervesen összekapcsolódó folyamat terméke.
Az elidegenedés
Az elidegenedés, illetve a magány érzése a munkáim alaptémája. Az ember önmagához és az emberek egymáshoz kapcsolódó viszonyának változása, tudatosulása egy szervesen összekapcsolódó folyamat terméke. Az elidegenedés az urbanizáció egyik elengedhetetlen mellékhatása.
Az ipari forradalom hatására a városok elkezdtek növekedni, mivel a kisebb környező térségekből áttelepültek az emberek. Az elidegenedést, mint fogalmat az 19. században kezdték használni, bár előzményeit kutatva régebbi időkre lehet eljutni, de a fogalmat a klasszikus német filozófia, használja előszeretettel és munkálja ki. Hegel az, akinek a munkája nyomán pszichológiai kategóriává válik az elidegenedés.
Filozófiai aspektus
Az elidegenedés szó egy filozófiai fogalom, egy folyamatot jelöli, amely a modern világ emberében végbemegy az elgépiesedés, az urbanizáció, a létbizonytalanság és a magányosság következtében, s amelynek lényege: elfordulás a világtól, a többi embertől.
„Úgy gondolom az elidegenedést minden ember érezte, vagy meg fogja tapasztalni az élete során valamilyen formában”
Közvetlen hatások
A munkáimat csak az érzéseim irányították, a korábban lejegyzett gondolatokat nem tanulmányoztam eddig. Úgy gondolom az elidegenedést minden ember érezte, vagy meg fogja tapasztalni az élete során valamilyen formában. Aktuális probléma, ami állandóan jelen van a mai társadalom életében. Ez az érzés az én életembe már igen korán jelentkezett, jelent meg. Egy költözés miatt kiszakadtam a megszokott, jól ismert környezetemből. Egy kis közösségből egy nagyobb létszámú városban találtam magam, amit nem ismertem. Aztán a tanulmányaim folytatása miatt Debrecenbe költöztem és itt csak fokozódott ez az érzés, megismerkedtem a tömegközlekedéssel, ami a közöny melegágy. Itt legmegfigyelhetőbb az emberek érzelemmentes, teljesen érdeklődésmentes arca, nem érdekel senkit, hogy ki ül le mellé esetleg ki áll mellette.
A mindennapi életünkben velünk kapcsolatba kerülő emberekből csak halvány foszlány, azok egy-egy töredéke ragad meg tudatunkban. Ezért csak egy pillanatot engedek láttatni az adott testrészből, hiszen egyre kevesebb személyes, állandó kapcsolat van az ember életében. A festmények alapjai fotók. Túlexponált felvételek, mozgó alakokról, amikkel a már említett rohanó világot szeretném szimbolizálni.
Eleinte én álltam modellt, mert tudatosan szerettem volna irányítani a kompozíciót, később viszont rájöttem, hogy a véletlennek fontos szerepe van a kompozíció kialakulásában. A képekből csak kisebb, kivágott részleteket választottam ki, és ezeket dolgoztam át addig, amíg a végleges kép kialakult. Tehát a fotók csak kiindulásként szolgáltak. A színvilágot és néhol a formákat az érzéseim szerint alakítottam át. Leegyszerűsítettem a testrészleteket, vagy éppen plusz formával egészítettem ki. A hideg- meleg színek dolgoztam. A test melegségét próbáltam kiemelni a kadmium világos vörössel, nápolyi sárgával, világos okkerrel, égetett umbrával, a hideg háttérből amit kobaltkékből, nedv zöldből, párizsi kékből és jég kékből alakítottam ki. A vásznakat én feszítettem, enyveztem és alapoztam. Olajfestékkel dolgoztam.
Termeljük a javainkat, a fogyasztói társadalom túlköltekezik, mintha a tárgyak és a fölöslegesnek éppen abban a pillanatban nem tűnő áru megszerzése létfontosságú lenne. Ezek a kellékek határoznák meg a személyiséget vagy a társadalom képzeletbeli ranglétráján történő elhelyezkedést.
A vásznakat én feszítettem, enyveztem és alapoztam. Olajfestékkel dolgoztam.
Camera Obscura
A festmények elkészülését egy fotográfiai munka gondolatmenete előzte meg. A fényképezés őse a camera obscura vagy más néven lyukkamera és digitális kamera keresztezése segítségével készítettem egy digitális camera obscurát, ami a környezet vizuális leképezésére szolgál. A pauszpapírt helyettesítettem nejlon zacskóval, amin megjelenik a körülöttünk lévő környezet képe. A nejlonra való levetülést szimbólumnak tekintem.
Tudatosan egy multi cég által forgalmazott terméket választottam, amit tömegesen vásárol a fogyasztói társadalom. A legtöbb esetben egyszeri funkciót ellátó tárgy tényszerűen szemétté válik és a jövőjét ismerő társadalom mégis újra és újra megvásárolja a nem is olyan olcsó árut. Ezt a projektet nem nevezném és nem is szántam környezetvédelemmel kapcsolatos munkának, alkotásnak, bár az ökológiai lábnyomon ilyen módon is igen nagy nyomot hagy a társadalom.
Nem a környezetvédelem miatt gyökerezett meg bennem ez a gondolatmenet, hanem a társadalmi problémák miatt. (Ami természetesen összefüggésben van a környezetvédelemmel is) 21. századi urbanizációs közöny jellemzi a társadalmat. Rengeteg problémával küzd, de az egyik legnagyobb a szegénység, a munkanélküliség, ennek ellenére rengeteg szemetet vásárolnak az emberek és talán az egyik legkisebb példa erre a bevásárló zacskó.
Ennek a művi világnak a szimbóluma a nejlonra való levetülés. Környezetünket ilyen módon tudom a legkifejezőbben ábrázolni. A nejlon funkcióját megváltoztatva ténylegesen „állandó hasznot termelő” tárggyá alakítottam át ez által a munka által. Ezután a gondolatment után jött létre a fotósorozat, ami alapját képezi a festményeknek. Tény az, hogy a festmények nem utalnak egyértelműen a problémára, de én úgy gondolom nem is az a funkciójuk, nem kell megmagyarázni a jelentését, az létrejön a néző és a festmény közötti viszony kialakulása után.
Alkotásaim folyamatosan absztrahálódnak a fotóalapok szinte lényegtelen momentummá válnak a festés során.
Tanulmányi éveim alatt nem csak műtermi stúdiumként foglalkoztam figurális ábrázolással. Az emberi lélek és test esendősége ragadott meg.